Benzines vagy dízel?

Melyik motor a legjobb az Ön számára?

 

Jó tíz évvel ezelőtt a dízelmotorral szerelt autók drágábbak voltak, de kevesebb (és olcsóbb) üzemanyagot fogyasztottak. A tulajdonosaiknak azonban meg kellett szokniuk a dízelmotor zajos járását és gyengébb dinamikáját. Eközben a benzines autók vezetői több pénzt hagytak a benzinkutakon, de a járműveik kevesebbszer hibásodtak meg, és könnyebb volt őket megjavítani. Melyik motort érdemes tehát választani?

 

Ma már nem ilyen egyszerű a helyzet. A károsanyag-kibocsátási szabályok szigorúbbak lettek, az autógyártók egyre kisebb henger űrtartalommal érnek el egyre nagyobb teljesítményt, ami azt jelenti, hogy a motorok felépítése bonyolultabbá vált. A változásoknak köszönhetően a motorválasztás ízlés dolga lett, mert szinte minden gépjárművezető másképpen látja ezt a kérdést. Mi azonban igyekszünk segíteni a döntésben, ezért mind a benzines, mind a dízel motoroknak ismertetjük az előnyeit és a hátrányait.

Benzinmotor - alacsony ár és egyszerű felépítés

 

A hibrid és az elektromos járművek megjelenése, valamint a dízelautók növekvő népszerűsége ellenére a személygépkocsik esetében még mindig a benzinmotorok a legnépszerűbbek. A legnagyobb előny a benzinmotoros autók ára – legtöbbször olcsóbbak ugyanis, mint a dízel társaik. A klasszikus benzinmotorokra általában az egyszerű felépítés jellemző, ami kisebb meghibásodási arányt is jelent, valamint alacsonyabb szerviz- és javítási költségeket.

 

A benzinmotorok további előnyei csendes működés és kis távolságok esetén is problémamentes autózás. A benzinmotor gyorsan felmelegszik, és ha nincs benne turbófeltöltő, megérkezés után azonnal leállítható. Erre a témára később még vissza fogunk térni.

 

A benzinmotorok legnagyobb hátránya természetesen a magas üzemanyag-fogyasztás. Azt is figyelembe kell venni, hogy minél bonyolultabbá válnak a benzines motorok, annál nagyobb lesz a meghibásodási arányuk, ami a cikk elején említett tényezőkre vezethető vissza. A turbófeltöltők meghibásodásai és a motor olajfogyasztása miatt a benzinmotorokat aligha nevezhetjük problémamentesnek. Egy közvetlen üzemanyag-befecskendezéses motorban az injektor cseréje jelentős költség lehet– ezek pedig nem kis összegek.

Dízelmotor - alacsonyabb üzemanyagköltség és kényelmes utazás

 

Kezdjük itt is az előnyökkel – a dízelmotorok fő erénye természetesen az alacsony üzemanyag-fogyasztás és a dízelolaj alacsonyabb ára. Azt is hozzá kell tennünk, hogy a dízelmotor által leadott nagy nyomaték rendkívül kellemes vezetési élményt nyújt. Érdemes megjegyezni, hogy a legnagyobb nyomatékot sokszor 2000 rpm alatt adja le a motor, ami megkönnyíti a vezetést.

Másrészről viszont hátrányt jelent a dízelautók vételára. A dízelautók általában több százezer forinttal drágábbak, mint a benzines autók. Hangsúlyozni kell, hogy a dízelmotorok szerviz- és esetleges javítási költségei szintén magasabbak. Sok vezető panaszkodik a dízelmotorok hangjára, ami sokkal erősebb, mint a benzinmotorok hangja.

 

Mik a dízelmotorok hátrányai? A motor konstrukciója

 

A dízelmotorokban leginkább az alábbi alkatrészek hajlamosak a meghibásodásra:

 

  • közös nyomócsöves befecskendező rendszer,
  • turbófeltöltő,
  • dízel részecskeszűrő (DPF),
  • EGR szelepek.

 

Ezeknek a javítása drágább lehet, mint gondoljuk, és eltörpülhet mellette az alacsonyabb üzemanyagárral elért megtakarítás. Ez az egyik oka annak, hogy a dízel motorokat elsősorban olyan autósoknak ajánlják, akik legalább 20.000 kilométert autóznak évente.

Abban az esetben sem tanácsoljuk a dízelt, ha többnyire kis távolságokra használja az autót. Rövid úton a dízelmotor nem tudja elérni a megfelelő üzemi hőmérsékletet, és a dízel részecskeszűrők tisztítási folyamata túl gyakran megszakad vagy el sem tud indulni. Szintén fontos megjegyezni, hogy a dízelmotort hosszabb autózás után nem szabad azonnal leállítani, mert a kompresszorban ekkor még forog a rotor, ami nagy sebességen nagy hőmérsékletre melegedett fel. A motor leállítása megszakítja a kenési folyamatot, ami pedig fontos a megfelelő működéshez. Ezért a jármű megállítása után célszerű legalább egy percet várni, mert ezzel meghosszabbíthatjuk ennek a drágán javítható alkatrésznek az élettartamát.

 

Az a tény, hogy a motor lassan melegszik fel, azt is jelenti, hogy a jármű belsejében is alacsonyabb a hőmérséklet. Az alacsonyabb komfortszint kellemetlenné teheti a közlekedést például olyan vezetők számára, akik naponta kisgyermekeket szállítanak. Ez a probléma nem vonatkozik azokra a magasabb osztályba tartozó dízelmotorokra, amelyeket már gyárilag elektromos fűtéssel láttak el.

Érdemes még megjegyezni, hogy számos európai nagyvárosban a hatóságok bejelentették, hogy ki fogják tiltani a dízelautókat a városközpontokból. Hamburg az első olyan város, amelyben bevezették ezt a szabályozást. A levegőszennyezés magas szintje hasonló intézkedések bevezetéséhez vezethet Párizsban, Berlinben vagy Athénban is.

Vous voulez en voir plus ? Szeretne többet megtudni? Vissza az összes gumiabroncs tipphez